Pénzügyek
A Magyarországi Református Egyház rendje szerint a gyülekezetek önellátóak. A gyülekezet szolgálatát – és annak minden költségét – teljes mértékben a beérkező adományok fedezik. Ezekből üzemeltetjük az ingatlanokat, szervezzük meg a szolgálatokat, tartjuk fent a lelkészi állást. Ugyanakkor még mindig a Gyülekezet anyagi gazdálkodása az, amit a legtöbb értetlenség és tévhit vesz körül az emberekben. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az állam a gyülekezetek hitéleti tevékenységét anyagilag nem támogatja – kizárólag a hívők önkéntes adományaiból működünk. (Az állami költségvetésből csak azok a gyülekezetek kapnak forrásokat, amelyek közfeladatot látnak el, azaz oktatási vagy szociális intézményt tartanak fent.) A gyülekezet működése és hitéleti tevékenysége tehát kizárólag a gyülekezeti tagok önkéntes adományaiból fedezhető.
A Biblia sok helyen beszél arról, hogy az ember adhat, hálából visszaadhat valamit Istennek. Amikor tehát adakozunk, annak az Istennek adunk vissza valamit, akinek köszönhetünk mindent, hiszen minden, az egész teremtett világ az Övé! Ezért, aki gyülekezetünket támogatja – nem az egyháznak, hanem Isten dolgaira adja javait. Azért vannak ünnepek, s az ünnepeken azért nyílik lehetőség áldozatra, adományok adására, mert Isten valamit tett: szabadítást adott népének. Isten az, aki előbb adott, jót tett velünk! Ezért mi, amikor Isten dolgaira adunk, csupán hálából vissza adunk abból, amit tőle kaptunk. Így amikor az adakozást hirdetjük, mi nem kérünk, hanem buzdítunk a hálaáldozatra.
Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. – 2Kor 9:7
Az adakozás módjai és formái gyülekezetünkben:
Perselypénz – minden istentiszteleten és gyülekezeti alkalmon van lehetőség az adakozásra. A perselybe tetszőleges összeget lehet elhelyezni akár érkezéskor, akár távozáskor. A perselyek az alkalmak után felnyitásra kerülnek, az összeget a gyülekezet tagjai számolják meg, majd tételesen könyvelésre kerülnek.
Egyházfenntartói járulék – a gyülekezet támogatásának fontos forrása. Évente egyszer, egy összegben fizethető, melyről – készpénzes befizetés esetén – átvételi elismervényt állítunk ki. Jelenleg ez a Presbitérium felelős határozata alapján 10.000.-ft/fő/év. Befizethető átutalással is a Gyülekezet lent található bankszámlájára utalva; ebben az esetben kérjük a közleményben tüntesse fel az „EFJ” jogcímet, valamint több személy esetén a neveket is.
Adományok – Isten dicsőségére, vagy előre meghatározott célokra, tevékenységekre. Befizethető készpénzben – átvételi elismervény ellenében – a gyülekezet pénztárába, vagy átutalással a lent található bankszámlaszámra.
Stóladíjak (lelkészi szolgálatért adott adomány): – házasságkötés valamint temetés esetén az Egyházmegyei rendelkezésekkel összhangban 36.300.-ft/alkalom. Az összeg készpénzben fizetendő a lelkipásztornál – átvételi elismervény ellenében. (A keresztelés – lévén szentség – az evangéliummal összhangban ingyenes!)
Bankszámla:
Számlatulajdonos: Cecei Református Egyházközség
Számlaszám: OTP 11736051-20012711